Még mindig írói válságban vagyok, ezért késik a következő rész. A válság lényegét két idézettel világítanám meg. Az első a véleményem, a második a "Párhuzamos történetek" poénja, amit az olvasottsági adatok alapján (érdektelenség? figyelmetlenség?) most lövök le.

Vélemény: "Aki több mondatban mondja el azt, amit egy mondatban is lehet, az egyéb aljasságokra is képes." 

Ezzel a véleménnyel majdnem teljesen egyetértek. Azért csak majdnem, mert szerintem a sommás vélemény alól van kivétel, az igazi író. (Azt, hogy ki az igazi író, nem más, mint az olvasó dönti el. ;-)  Az eddigi statisztika alapján én nem vagyok igazi/divatos? író... )

A poén: "Hangszerünk nem attól magyar, mintha kizárólag csak nálunk fordulna elő, hanem mert nálunk is megtalálható, s néphagyományunk, népzenénk szerves részévé vált. Készítésmódjában, hangolásában, használati módjában sajátos magyar ízlést, igényt tükröz." (Molnár Imre, in: A citeráról mindenkinek, 5. o.)

Tovább is van, írjam még? ....